BALIN

Leuciscus aspius

 RENDSZERTAN

ORSZÁG - Állatok Animalia

TÖRZS - Gerinchúrosok Chordata

OSZTÁLY - Sugarasúszójú halak Actinopterygii

REND - Pontyalakúak Cypriniformes

CSALÁD - Pontyfélék Cyprinidae

ALCSALÁD Leuciscinae

NEM Leuciscus

FAJ L. aspius LINNAEUS, 1758

 ADATOK

STÁTUSZ - nem fenyegetett; Magyarországon nem védett

HOSSZ - 10-80 cm, de akár 120 cm is lehet

SÚLY - akár 12 kg

ELTERJEDÉS - szerte Európában; Magyarországon nagyobb folyóinkban és tavainkban él

ÉLŐHELY - főleg nyílt vízterületek lakója; szereti az erős sodrású, oxigéndús vizeket

ÉLETMÓD - ragadozó; főleg kis halakra rabol rá a nádasokban

EGYÉB NEVEK - fenekeszeg, kapókeszeg, őnhal, ragadozó őn, villámkeszeg

 

LEÍRÁS

A balin vadvizeink egyik csúcsragadozója. Az egyetlen ragadozó pontyféle Magyarországon. Evolúciós tekintetben csak nemrég hagyta el a békés növényevő életmódot, erről árulkodik fogaktól mentes állkapcsa. Legközelebbi rokona hazánkban a jászkeszeg (Leuciscus idus). A zsákmány elejtése a balin részéről nem a megragadáson, hanem a sebességen és a szívóerőn múlik. A nyílt vizeket kedveli, ahol sodrással szemben, lassan, komótosan úszhat. A rablás a másodperc töredéke alatt történik. Ekkor hirtelen egy nádas felé veszi az irányt, ahol alulról lecsaphat a menedéket kereső kishalakra. Egy ilyen támadásról árulkodik a felszínt megborzoló, menekülő halak mozgása is. Nem ritkán több fajtársával, csapatosan keríti be a halrajokat. Emellett gyakran fogyaszt vízbe hulló rovarokat, és tiszavirágzás idején nem kis látványosságot adnak a kérészek után ugró termetes példányok sem. Néhány idegenhonos faj is bekerült a balin étrendjébe, így az invazív cifrarák és a gébfélék is, melyek az egyébként a felszín közelében vadászó ragadozót elkezdték az aljzathoz csábítani. Ezek a fajok már kimutatható változást okoztak a balin táplálékösszetételében.

Életmódját tekintve leginkább csapathal. Kedveli az erős áramlást és az oxigéndús vizet. Minden olyan nyíltabb vízterületen jelen vannak, ahol sok küsz gyűlik össze (pl. csatornák befolyói, folyótorkolatok, nyílt vizű tavak). Nagy folyóinkban, így a Dunán, a Tiszán, a Körösökön és a Zalán is gyakori, de előfordul a Balatonban, a Velencei-tóban és a Kis-Balatonban is. Utóbbi azon ritka kivételek egyike, ahol a tó mocsaras mivolta ellenére is megtalálható a jó vízminőség és a bőséges táplálék miatt. Nem csak hazánkban, de Európa szerte gyakori; a Közel-Kelet térségében pedig egy másik faj, a mezopotámiai balin (Leuciscus vorax) váltja.

Ugyan Magyarországon nem védett és természetvédelmi szempontból a 'nem fenyegetett' kategóriába tartozik, de az Európai Unió közösségi jelentőségű halfaja és a Natura 2000 területek jelölőfaja. Kedvelt célpont a horgászok körében. Fogható rablóhalas műcsalikkal, vagy legyezéses technikával. Az eddig mért legnagyobb balin hossza 120 cm volt.

SZAPORODÁS

Kora tavasszal a felnőtt példányok tömeges vándorlásba kezdenek az íváshoz megfelelő folyószakaszra. Általában akkorra időzítik útjukat, amikor a víz hőmérséklete megközelítőleg eléri a 6 °C-ot. Főleg éjszaka folyik az ívás és homokpadokra, sziklákra, gyökerekre és vízinövényekre rakják ragadós ikráikat. 2 hét elteltével az ivadékok kikelnek, és a sodrás nyugodtabb vizekre szállítja őket. Itt eleinte planktonikus élőlényeket fogyasztanak, majd, ahogy nőnek, úgy térnek át az apró rákokra, rovarokra, halivadékokra, majd a ragadozó életmódra.

A balinok egyik kedvelt ívóhelye a Zala folyó homokos szakaszain található. Itt akár több tucat madárfaj és egyéb állat gyűlhet össze, hogy könnyű zsákmányra tegyen szert. Az ikrák jó táplálékot nyújtanak a gémeknek és kócsagoknak, de a récék sem vetik meg a fehérjedús táplálékot. Az egyik legnagyobb ikrapusztító a törpeharcsa. Invazív faj lévén az egyre növekvő egyedszámuk komoly veszélyt jelent a balinpopulációk jövőjére nézve.

GALÉRIA